Hm! Nem is tudom, hol kellene kezdenem. Ilyenkor nagyon szégyellem magam, hogy nem írtam semmit. Főleg, mert időm engedte volna, csak az a lustaság! Abból is látszik, hogy régen gépeltem az albérletben, hogy folyamatosan keverem a ’z’-t és az ’y’-t, és meg kell néznem, hogy hol vannak az ékezetes betűk. De nem baj, jó ez. Bár lehet, hogy az a baj, hogy egy kicsit hideg van, el vannak gémberedve az ujjaim, meg ilyenek. Igen, így kevésbé tűnik az én bénaságomnak, úgyhogy erre fogom!:)
A hétvégéim általában elég nyugisak. Nem csinálok túl sok mindent. Leginkább olvasgatok, meg tanulgatok, meg készülök a következő heti magyar óráimra. Ez talán a legnehezebb. Kitalálni azt, hogy mondjam a magyar nyelvtan rejtelmeit magyarul, de úgy, hogy ők is megértsék. Ha otthon tanítanék így, szerintem az első óráról kivágnának, de itt muszáj. Még szerencse, hogy vannak szótárak. Nekem is, a tanítványaimnak is. Huh, de furcsa ezt leírni! Ma egy végzős lány tartott órát, mint gyakorlat a csoportomnál. Izgultam, mert azért már ennyi idő után is kiderülhet, hogy jól csinálom-e vagy sem. Azt hiszem, sikerrel vettem ezt az akadályt.
Sajnos az otthonról hozott könyveimet kiolvastam. Bár ez nem volt annyira nehéz, mert csak két könyvet hoztam: az említett Daniel Keyes könyvet, amit még mindig nagyon ajánlok Mindenkinek. A másik egy Dan Brown könyv. Ha jól emlékszem, ez volt az első könyve. Az biztos, hogy még a Da Vinci-kód előtt jelent meg. Ez az Angels and Demons. Otthon már olvastam magyarul, és akkor nagyon tetszett, úgyhogy most elolvastam angolul. Hát, így se volt rossz, igaz, valamivel kevesebbet értettem belőle. A kölcsönkapott Örkény kötetet is befejeztem, úgyhogy most jön Bulgakov. Ezt is csak kölcsönbe kaptam, de nem baj, mert legalább van mit olvasni.
A múlt héten éppen robognék fel a szobámba/lakásomba, amikor a portán megállítanak. Igen, még mindig nem értem, hogy mit mondanak. Ettől olyan érdekes ez az egész!:) Szóval, robognék fel, de megállítanak. Igyekszünk mindenféle kézjelekkel és hangutánzásokkal megértetni magunkat, több-kevesebb sikerrel. Úgy döntött a két hölgy, hogy az egyikőjük inkább feljön velem, és kideríti személyesen, amit ki kell deríteni. Ahogy odaértünk a közös előtér ajtajához, hozzátapasztja a fülét a falhoz, és nekem is mondja, hogy tegyek így. Hallottam én, hogy zúg valami. Persze tudtam, hogy ez a hűtőm, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mert nem az egész folyosó visszhangzott tőle. Bementünk a lakásba, megnéztük a hűtőt, majd félig oroszul, félig angolul! megkért, hogy egy 10 percre húzzam ki a hűtőmet. Mondtam, ám legyen. (Itt szeretném megjegyezni, hogy az egyetemen a számítógépes teremben a huszonéves lány nem beszél angolul!) Várok, nem merek semmit elkezdeni, mert mondta, hogy majd mindjárt visszajön. Egy pár perc múlva tényleg csöngetnek is. Kinyitom az ajtót, és egy teljesen idegen nő áll az ajtómban, aki „Jó napot”-tal köszön. Hát mégis világnyelv a magyar, vagy mi a szösz! Ő Nyina Kazajeva volt, aki tanított Szegeden is, és itt is magyart tanít az egyetemen, csak most szülési szabadságon van, ha jól értettem. Szóval hűtőt kihúztam, és most már ketten vártunk. Az első hölgy visszajött, és vad bólogatások közepette elmondta, hogy igen, az én hűtőm az olyan hangos, hogy a negyediken lakó idős hölgyet zavarja. Jelentem, én a hetediken lakom, és még eddig senki nem szólt. Bár lehet, hogy ilyen félelmetes vagyok!>( Szóval, a szomszédaim sem panaszkodtak, úgyhogy nem egészen értem, de mindegy. Mondták, hogy hívjak ki szerelőt, vagy tegyek a hűtő alá valamit. Az első variáció egyből kilőve, ez gondolom senkit nem lep meg. Aznap délután jött egy lány a tanszékről, ő a kurátor, és felügyeli, hogy minden rendben van nálam, nem szenvedek semmiben sem hiányt, meg ilyenek. Elmeséltem neki a délutáni afféromat. Felkerestük a szemben lévő szomszédomat, aki szintén ott tanít a tanszéken, hogy tényleg ennyire hangos? Azt mondta, hogy igazából még nem vette észre. De a hűtő egyébként is a kollégiumé, úgyhogy tegyenek ők arról, hogy ne legyen ilyen hangos. Ebben meg is egyeztünk. Na jó, azért lehet, hogy majd rakok alá valamit. Szóval jól meg lettem moleszterálva!
Szintén a múlt héten megemlítették, hogy lesz majd egy konferencia november végén Nyelvek és kultúra címen. És hogy nincs-e kedvem előadást tartani. Említette ezt már más is előtte, de azt hiszem két órával később már nem is emlékeztem rá. Majd pont én! Ha-ha! Szóval elképzelhető, hogy mégis kell előadást tartanom. Egyik sokkból esek a másikba! Másnap kiderült, hogy jött volna egy magyar csoport, de nem kaptak pénzt, így nem tudtak jönni. Pedig akkor nagyon a magam szemébe néztem volna, és egy lelkes „magyarok” kiáltással könnyes szemmel eléjük szaladtam volna. De tényleg, nagyon jó lett volna, ha jönnek, de sajnos nem jött össze. Azt hiszem, hogy még aznap este felhív Tanja (ő a kurátor), hogy hívták a tv-től, ugye adok nekik interjút? Hát banyek! Mi történt? Nem szeretem én az ilyen nagy felhajtást! Ilyenkor nem. Tánc közben, a színpadon igen. Ott szeretem, ha néznek meg rám figyelnek, de így! Megkérdeztem, hogy milyen nyelven kellene mindezt megejteni. Mondta, hogy erzául vagy oroszul. Egy elhaló kacaj kíséretében mondtam, hogy tőlem lehet, de ha lehet, ne oroszul, mert akkor igen rövidecske interjú lesz belőle. (Persze lehet, hogy ez nem interjú, hanem riport, de sajnos már nem emlékszem rá, hogy melyik melyik. De szerintem interjút akarnak.) Úgy volt, hogy mindezt 22-én ejtjük meg. Szerencsére vasárnap átmentem beszélgetni Tanjahoz, és megegyeztünk abban, hogy nem tudok én még annyira erzául, úgyhogy ezt most lehet, nem kellene erőltetni. Így kaptam egy hónap haladékot! Oh yee!
A dékán úrral még mindig nem találkoztam. Úgy volt, hogy múlt héten, szerdán végre bemutatkozunk. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy előtte éjszaka alig aludtam valamit, rosszul voltam, minden bajom volt, reggel úgy néztem ki, mint egy mosott sz.., és persze első két órám volt: egy nyelvészet (uh!) meg egy sima magyar. Tiszta idegben megyek a tanszékre, de kiderült, hogy a dékán úr nem ér rá, úgyhogy majd pénteken találkozunk. Mondtam, jó, de mikor, mert pénteken nincs órám. Tanja mondta, hogy nem tudja, de majd megkérdezi. Mondtam jó. Aztán a pénteki találka is le lett mondva. Most úgy néz ki, hogy szerdán, a tanszéki értekezlet előtt vagy után fogunk bemutatkozni. De még nem tudom (meg Tanja sem), hogy mikor lesz a tanszéki értekezlet, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy semmi sem biztos.
Általában szerdánként szoktam zenét bevinni a csoportnak. Ugye ilyenkor két óránk van egymás után, ráadásul az egyik nyelvtan, szerintem elég fárasztó. Így második óra végén mindig magyar zenével pihenünk. Múlt héten Kormoránt vittem be nekik, és egészen tetszett nekik. A héten Pokolgépet fogok. De a lassabb fajtából. A végső sokkolást későbbre tartogatom. Gondoltam, hogy viszek be Ossiant, persze az Ítéletnapot. Egyesek szerint ez nem jó ötlet. Sajnos pontosan nem tudom idézni a véleményt, de a lényege az volt, hogy teljesen le akarom őket sokkolni, amortizálni, …? Úgyhogy erről a tervemről így letettem. Nem vagyok én gonosz! Annyira!:P
